2011. november 01. kedd, 07:19
A Viharsarok Autó-Motor és Lovassport Egyesület elnökének, az Újkígyóson élő Király Csabának, a Pusztaottlaka Község Képviselő-testülete által adományozott díszpolgári címet adták át a rendezvényen.
A fesztivál része volt az általános iskola felsősei részére szervezett MAVÍR focikupa, ahol az újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola diákjai – 13 induló csapat közül – vihették el az első helyért járó serleget.
A Makoviczki testvérek lovasbemutatóval szórakoztatták a közönséget.
Sok embert vonzott az újkígyósi Erősport Egyesület szervezésében megvalósult Erősember verseny országos döntője. Városunk szülöttei remekül szerepeltek: Endrei Zsolt hatodik, Krajcs János pedig nyolcadik helyezést ért el.
A tepertőfesztiválon Újkígyós ismét bizonyította, hogy lakosai rátermettek és, hogy összefogással mindent el lehet érni.
Nagyné Rajeczki Krisztina
| < Előző | Következő > |
|---|

Jelenleg közel 820 méteres pályaszak, technikás ési gyors szakaszok váltják egymást. Felülete teljes hosszában föld. Széllessége 10 és 14 méterközt, az előzés teljes hosszában biztosított.