Tepertőfesztiválról

Hírek - Események

Pusztaottlaka 2011 2011. október 1-2-án minden a Tepertőfesztiválról szólt. A 406 fős településre sok ezer ember érkezett, a létszámot megbecsülni sem merjük. Tolnai Péter térségi tanácsnok mindkét nap részt vett a rendezvényen, fogadta az ide látogató vendégeket. Megkértük, adjon oldalunkat rövid összegzést. “Kicsi falu, nagy napjai voltak ezek. Várakozáson felüli óriási sikert hozott a helyi negyedik Tepertőfesztivál, de nem csak Ottlakának, hanem az egész megyének öregbítette jó hírét. Tegyünk sorrendet! Elsősorban a kitűzött szándék megvalósítása miatt, ugyanis minden elképzelést fölülmúló mértékben gondolták úgy az emberek, hogy a szervezők felhívására adományaikkal, szeretet kinyilvánításukkal támogatják Böjte Atyát és rajta keresztül a Dévai árvákat. A Fesztivál, úgy hiszem, hogy a számlálhatatlanul sok vendég számára nagyon jó kikapcsolódást, szórakozást, a gyerekeknek felejthetetlen élményeket nyújtott. A finom ételek és természetesen a nap fénypontja a fesztivál névadója a TEPERTŐ óriási sikert aratott. Pusztaottlaka vezetése és lakossága ismét bebizonyította, hogy nálunk (azt hiszem ennyit megengedhetek magamnak, mivel Pusztaottlakán születtem) mindenki kedves és szeretett vendég, de ki szeretném hangsúlyozni, hogy nem csak a fesztiválokon, hanem a hétköznapokon is. ” Tokai Ferenc a pusztaottlakai Képviselő-testület tagja kérdésünkre elmondta, hogy le a kalappal a Harruckern János Közoktatási Intézmény munkája előtt. Igaz kicsit sorba kellett állni, de finomak voltak az ételek, és jutott mindenkinek. Ilyen ízletes tepertő különlegesség, eddig nem volt a Tepertőfesztiválokon, érdemes volt megkóstolni. Kiemelte még a rendet és a tisztaságot, más fesztiválokon sem tudnak ennyi figyelmet szentelni a rendnek, pláne este felé. A gyermeksátorban kb. 2000 gyermek fordult meg tudtuk meg Árgyelán Jánosné Zsuzsától, ottlakai képviselőnőtől. Este ötkor zárt a gyermek foglalkoztató, és a kis állatokat elvitték pihenni, de a gyerekek még mentek volna lovagolni, játszani. Jó szervezés volt, jó volt, hogy egyszerre több helyre lehetett menni, kit mi érdekelt, sokféle programból lehetett válogatni. Talán egy-két program elcsúszott, talán egy kicsivel többet kellett sorban állni, de folyamatosan bármerre megyünk, mindenhol csak a pozitív és dicsérő visszajelzéseket kapunk. Köszönjük a részvételt mindenkinek aki ellátogatott Pusztaottlakára! Köszönjük a szervezők csapatának!

Új Fényképalbum

  • 2012>>viharsarokkupa második forduló

Időjárás

Viharsarokring

Viharsarok Ring Bemutatkozik.

Több mint négy éve lelkes kis csapatunk nagy fába vágta fejszéjét, autócross és quad versenyek rendezésére alkalmas pályát hoz létre Pusztaottlakán a Dragán major területén amely a Viharsarok Ring nevet kapta.

Jelenleg közel 820 méteres pályaszak,  technikás ési gyors szakaszok váltják egymást. Felülete teljes hosszában föld. Széllessége 10 és 14 méterközt, az előzés teljes hosszában biztosított.

Verseny irányítása zárt körablakos buszból történik, pálya mentén védett bírói dombok vannak elhelyezve.

Rajtzsák 15 méter széles alkalmas 3-2-3-2 illetve 3-3-3-as rajtbesorolásra, rajtzsákba való beállásra a rajt előkészítőben készülhetnek a versenyzők. Rajt lámpás indításra. A rajt-cél vonal mentén köridő mérő antenna került beépítésre, amely még tesztelés alatt van.

A Pálya holt tereiben cross motorok és quadok számára ugratók és ügyességi akadályok lettek kialakítva.

Depó területe füves-gyepes, áram és vízvételi lehetőséggel. Versenyzőinknek szervízponyva használata ajánlott.

Portalanítás 50 köbméteres víztározóból locsoló kocsikkal történik.

Rendezvényeink egészségbiztosítását a Neomedikal Bt végzi.

Lovas szakosztály

ViharsarokAMSE az egyesületen belül lovas szakosztályt hozott létre. Új nevünk: Viharsarok Autó-motor és Lovas Sportegyesület.

Szakosztály feladata:  a lovas sportot űző tagjainak versenyekre való felkészítése és a versenyeken való elindulásuk elősegítése. Részt vesznek a Lovas sportot és a hagyományőrző történelmi lovas játékok népszerűsítésében, lovas életvitel megismertetésében.

Céljaink: - a ló szeretetének elterjesztése

- a lovakkal való bánásmód elsajátítása

- az egészséges élet módba lovaglás beilesztése

- lovas sportolók képzése és versenyeztetése. hagyományos " örkénytábori " módszerek alapján. Amelynek alapelve: elől könnyű kéz, hátul stabil ülés.

Ezek mind megtalálhatók  Pusztaottlakán a Viharsarok Ringen.

" Ahhoz, hogy megtudjuk mutatni mire vagyunk képesek, meg kell tanulni egyensúlyban ülni a lovon " (Dallos Gyula mester edző).

2011 júniusától a Magyar Lovas Szövetség tagja vagyunk.

Nevezési kód: 1220

Várunk minden érdeklődőt és leendő tagot.

Forrás: Janiga.