2011. július 24. vasárnap, 09:16
2011. július 23.
Az újkígyósi pálya rövidítése után nem négy, hanem öt szakaszra került sor szombaton, a Gyulai Várfürdő Kupa második napján. Reggel és este Kötegyánban autóztak a versenyzők, közötte pedig Újkígyóson és Pusztaottlakán zajlottak a szelektívek. Másodpercekért küzdöttek az élen állók, a mai csatát Fazekas nyerte meg.
Az utolsó szakasz előtt 21 másodpercet hozott a BMW-s versenyző Szalay Balázsékon, ezzel az ötödik szakaszt 4 másodperces előnnyel tudta megkezdeni. A délelőtti három szelektív után még az Opeles versenyző vezetett, de a Selyemút után beszerelt új motort nem tudták még rendesen beprogramozni, és az autó jelenleg nem száz százalékos teljesítményt nyújt. Persze ez semmit nem von le Fazekasék teljesítményéből, akik az öt szakaszból négyet megnyertek, és 35 másodperccel vezetik a versenyt a szombati nap végén. Korda Erik a harmadik helyen elszomorodva vette tudomásul, hogy a nagy köbcentisek versenyébe egyre kevesebb beleszólása van. Négy és fél perces hátránnyal várja a Nissanos versenyző a vasárnapi folytatást, de a versenynek még közel sincs vége, hiszen az utolsó napon teljesen új pályákra kerül sor. A negyedik helyen Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán található, akik nagyon élvezték a mai napot, jó tempóban, sokszor a határon autózva mindent kihoztak az autóból, amit tudtak. Nem igazán a Mitsubishinek való terep ez, de Liszi László az ötödik helyre hozta be a dízel Pajerot a szombati nap végén. A szakágvezető élvezte a pályákat, de főleg a Kötegyánit, mivel az inkább off-road -os, technikás, és ezért az utolsó szakaszon például három perccel megjavította saját eredményét az első szelektívhez képest. A hatodik helyen Varga Imre tartja magát, aki leginkább célba szeretne érni ezen a versenyen.
Az Opel Dakar Team két gyulai párosa szolgáltatta a szombati nap izgalmas eseményeinek nagy részét. Vörös Ferenc és Boros László Attila például nem vett észre egy gödröt, és mivel teljes tempó mellett ugrattak bele, megdobta az Opel hátát, melynek következtében a páros egyenesen átszakította az út melletti kerítést. Gond egy szál se, néhány méterrel arrébb visszatértek az útra, és szerencsésen folytatni tudták a versenyt. Piskolty Tibiék is hasonlóképpen azonnal visszataláltak az útra, miután a pusztaottlakai cross-pályán pörögtek egyet az Opel feje tetején, de a visszapillantó tükrön és a szélvédőn kívül több alkatrész nem bánta a száguldozást. Horváth Béla azonban kiütötte a hátsó futóművet az utolsó szakaszon, amikor szintén nagy tempó mellett a nap végén jó időt akart autózni. Gombi versenyének szerencse
| < Előző | Következő > |
|---|

Jelenleg közel 820 méteres pályaszak, technikás ési gyors szakaszok váltják egymást. Felülete teljes hosszában föld. Széllessége 10 és 14 méterközt, az előzés teljes hosszában biztosított.