2007. őszén 17 fiatal benzingőzfüggő ember arra az elhatározásra jutott, hogy megalapítják a Viharsarok Autó - Motorsport Egyesület-et. Alapítótagjai között volt ladacross-os, offroad-os, motorcross-os és quad-os is.
Megalakulásunk után csendes hónapok következtek az egyesület életében, bár a háttérben mindenki a pályának való alkalmas területet kereste. 2008. márciusban hirtelen minden felgyorsult, - végre ránk mosolygott a szerencse és Pusztaottlakán sikerült területet találnunk. A sorozatos kudarcok után itt végre nem ütköztünk semmilyen akadályba, sőt a helyiektől még segítséget is kaptunk. Hosszú fáradságos munkával töltött napok következtek, hogy versenyzésre és bemutatókra alkalmas pályát alakítsunk ki.
2008.07.12.-én ás 13.-án megtartottuk az első rendezvényünket, amely egyben pályaavató verseny is volt. Ez a rendezvény bekapcsolódott az autócross területi bajnokságába, amelyre több, mint ezer néző volt kíváncsi. Volt quad futam és terepjáró bemutató az offroad gödröknél. Nem feledkeztünk meg a gyerekekről sem , - egész napos programokat, játszóházat biztosítottunk nekik.
Ekkorra egyesületünk létszáma már elérte a 35 főt.
A következő rendezvényünk 2008. 08. 30. és 31-én volt, amely egy meghívásos verseny volt, ahol autócross kategóriában 24 autó, quadban 10 fő és a terepjárók között 6 autó állt a rajtvonalhoz. A rendezvény csúcspontja a roncsautó taposás volt.
A területi bajnokságban szereplő második versenyünket, amely egyben az évadzáró rendezvényünk, valamint a bajnokság végső kimenetelét eldöntő évadzáró futam is volt 2008. 09.20.-án és 21.-én tartottuk.
A 2008-as év sikeres volt az egyesület életében. Sikereink zálogául könyveltük el többek között, hogy sikerült területet találnunk, ahol nyugodt körülmények között edzhetünk, szórakozhatunk, valamint annak a három versenyzőknek az eredményeit is, akik DIV I.-es kategóriában a területi bajnokságon az élen végeztek.
Az egyesületünk 2009-ben is három rendezvényt szervezett:
2009. május 31-én a megyében egyedül álló dologra szántuk el magunkat. Lada találkozót szerveztünk, amivel az országban található Ladából, illetve Lada-mániásokból sikerült minél többet egy helyre csábítunk. Természetesen ezen a rendezvényen sem feledkeztünk a minket követő generációról, így rendezvényünk második főszereplőinek gyermek napot tartunk számtalan meglepetéssel.
2009. június 14-én 1200 néző részvétele mellett bonyolítottuk le a területi autócross és quad bajnokság 3. fordulóját
2009. augusztus 16-án számban kicsit kevesebb, de annál lelkesebb 960 fős közönség jelenléte tette színvonalasabbá a területi autócross és quad bajnokság 6. fordulóját
2009. szeptember 5-én és 6-án a Pusztaottlakai Önkormányzat felkérésének eleget téve bekapcsolódtunk a helyi falunapok rendezésébe, gondolva itt az azóta mind nagyobb népszerűségnek örvendő Tepertőfesztiválra, amely a Viharsarok Ring területén kapott helyet. A rendezvény sikerét méltán tükrözi a 4500 főt számláló vendégsereg, akik részt vettek 2 napos rendezvényünkön, valamint az országos médiákból érkező pozitív hangvételű visszajelzések .
Az egyesületünknek a taglétszáma folyamatosan változik 30-35 főt számlál. Egyre több környékbeli érdeklődő csatlakozott csapatunkhoz, és tüntetett ki minket segítségükkel.
2010-es évben 2 önálló rendezvényt szerveztünk, amelyből az egyik ismételten a vidéki fiataloknak szól, különösen figyelembe véve azokat is, akik anyagi helyzetük miatt nem juthatnak el hasonló rendezvényekre. Második rendezvényünk repülős bemutatóval egybekötött versenyhétvége volt. Ahol a méltán híres "Topi" vadászrepülő pilóta tartott JAK40-es gépével káprázatos légi bemutatót.
Természetesen nem feledkeztünk meg 2010-ben sem az egyesület alap célkitűzéséről, így ebben az évben 3 amatőr bajnoki futamot és egy Ladagonya kupát(legtávolabbról Mosonmagyaróvárról érkezett versenyző) is rendeztünk crossautók és quadok részére.
Körösvolán támogatásával bírói tribününk is elfogadható színvonalú lett, egy kiszuperált Ikaruszt kaptunk.
MNASZ tagja lettünk az év folyamán.
Mint látható a 2010-es évtől új weboldalon, megújult formában igyekszünk hírt adni az egyesület életéről. Az oldal szerkesztésében ti is segédkezhettek. A weboldal jelenlegi tartalma most már naprakész, de segítségetekkel, észrevételeitekkel, javaslataitokkal és írásaitokkal Ti is hozzájárulhattok az oldal tartalmi színvonalának emeléséhez.
Az oldal létrehozásához külön köszönetet szeretnénk mondani az újkígyósi székhelyű IT-Express E.C. -nek!
2011. februári közgyűlésünkön a helyi lovas sportban tevékenykedők felkérésének eleget téve Lovassport szakosztályt hoztunk létre. Most már három szakosztály működik az egyesületen belül, úgy mint autócross (Király Csaba vezetésével), Quad (Bencsik Péter vezetésével) és Lovassport (Tóth Pálné Zsófi vezetésével). Továbbra is várunk tagokat a régi és az új szakosztályokba is. Lovassport szakosztály megalakulásával egyesületünk felvete a kapcsolatot a Magyar Lósport Szövetséggel
Új nevünk: Viharsarok autó-motor és Lovas Sportegyesület, rövid nevünk nem változott, továbbra is: Viharsarok AMSE.
2011. tavaszától a Magyar Lósport Szövetség tagja lettünk, nevezési kódunk: 1120.
2011-es évben rendezvényeink már nemcsak a "benzingőz függő" szórakozását szolgálták, hanem összefogva több a kistérségben működő egyesülettel és alapítvánnyal már az egész család számára tudtunk tartalmas rendezvényeket szervezni.
2011 áprilisában gyakorló, edzésnapot szerveztünk a környék amatőr versenyzőinek, ahol rendezet és biztonságos körülmények között tesztelték a téli hónapokban újjá épített versenygépeiket.
2011 május 1-én megrendeztük az év bajnoki sorozatának szezon nyitó futamát, medgyesegyházi Boldog Otthon alapítvánnyal összefogva, gyerekek számára foglalkoztatót hoztunk létre így már az apróságok is jól érezhették magukat.
2011 május utolsó hétvégéjén bajnoki versennyel egybekötött gyereknapot szerveztünk, gyerekek ingyenesen látogathattak ki a rendezvényre. Beszereztünk egy saját ugrálóvárat és néhány fa játékot, Boldog Otthon alapítvány és a segítőkész szülők gyermek játszót és akadály versenyeket szerveztek a gyerekeknek. Pusztaottlakai segítők hintózással és lovaglással kedveskedtek az aprónépnek. Itt mutatkozott be a Gyulai Büntetés végrehajtási intézet "lufihajtogató bohóca". Közel ezer felnőtt és kb. 600 fiatal látogatott ki immár hagyományos gyereknapunkra.
Szintén május végén az Újkígyósi Művelődési ház gyereknapot rendezett és a gyerekek részére ingyenesen felajánlottuk ugrálóvárunkat.
Június elején a Medgyesegyházi óvodások élvezhették ugrálóvárunkat, természetesen ingyen.
Június 19.-én Hátrányos helyzetű vidéki fiataloknak sportnapot rendeztünk "Azért mert vidéki vagy nem vagy hátrányban" címmel MVH pályázat finanszírozásával. Pusztaottlakai Önkormányzat támogatásával a Viharsarok Autó-Motor és Lovassport Egyesület szervezésében. Ezen a rendezvényen már szinte gyakorlattá vált, hogy összefogunk civil szervezetekkel és tartalmas szórakozást nyújthattunk mindenkinek egész nap. Medgyesegyházi Boldog Otthon alapítvány gyerekfoglalkoztatóval segített, Medgyesegyházi Szlovák hagyomány örzők csőregét sütöttek, Medgyesegyházi SE teakvandósai bemutatóztak, néptáncos gyerekek is felléptek, volt még BMX bemutató is. Színpadunkon fellépett Rita Bohóc és Hevesi Imre gyerekműsorával, Varga Miklós a volt Kormorán együttes énekeseivel. Továbbá pályázat keretein belül gyerekjátékok kerültek beszerzésre: pingpong asztal, csocsó, pedálos autó, bobócar autó, roller, lengőteke, trambulin hálóval, lengőteke, focilabdák, kosár palánk. Volt még ugrálóvár, lovaglás, hintózás, bangidzsamping, és nem utolsó sorban egyesületünk versenyzőinek bemutató versenye. Összességében igen tartalmas családi napot sikerült lebonyolítanunk.
Június végén az "Összefogás Újkígyósért" Közhasznú Egyesület" felkérésének eleget téve az általuk szervezett egyhetes nyári tábor rendelkezésére bocsájtottuk gyerek játékainkat ingyen, bérmentve.
Július első hétvégéjén egyesületünk a Medgyesegyházi Ladagonya baráti körrel összefogva részt vett az Újkígyósi Galiba Napok főző versenyén, igaz nagy eredményt nem értünk el, de hát a részvétel a fontos. értékelésünk a következő volt: "úgy főznek, ahogy versenyeznek", vajon mit értett a zsűri ez alatt. Rendezvényen a gyerekek nagy örömére egész nap használhatták az ugráló várunkat és trambulinunkat, természetesen ingyen, bérmentve.
Júliusban több felajánlásnak és saját forrásainknak köszönhetőn kültéri hangosítással szereltük fel pályánkat (Újkígyós önkormányzata, Ádám Tűzép, Fessped Kft)
Július 22. én az MNASZ Tereprellye szakágának és a Navigátor Média felkérésére részt vettünk a Gyulai Várfürdő Kupa néven megrendezett országos Terepralye versenyen. Pályánkon a három napos verseny szombatján három alkalommal a teljes mezőny áthaladt verseny tempóban. A mezőnyben magyar versenyzőkön túl (pl: Liszi László), osztrák, lengyel és szlovák versenyzők is megfordultak. Feladatunk volt a Viharsarok Ringen nézői pontok kialakítása, a számunkra kijelölt közel húsz kilométeres szakasz biztosítása és a pályánkon a teljes mezőny áteresztése verseny tempóban. Verseny értékelésén elhangzott, hogy a számunkra kijelölt szakasz volt a legszervezettebb. Tereprallye versenynek köszönhetően kis csapatunk több országos tévé csatornában is szerepelt (M1, Sport1, RTL Sport stb). Köszönjük a lehetőséget.
Augusztus 20.-án a Medgyesbodzási óvóbácsi felkérésére, rendelkezésükre bocsájtottuk ugrálóvárunkat és trambulinunkat a gyerekek nagy örömére.
Szeptember 11-én Lada találkozót és autócross versenyt rendeztünk. Kiállítani szánt Ladából nagyon kevés érkezett, de kárpótolt bennünket a quados mezőny népes tábora. Quad Országos verseny több neves versenyzője eljött versenyünkre (Varga Norbert, Horváth József, Régi István stb). Köszönjük nekik a részvételt és, hogy hírünket vitték, hiszen volt olyan versenyző aki Mosonmagyaróvárról érkezett. Nézőink látványos futamokat láthattak, a gyerekek a vadaspark lakóit nézhették meg és a gyerek játszótéren szórakozhattak.
Október 1.-én és 2.-án a Pusztaottlakai önkormányzat megrendezte a 4. Tepertőfesztivált. Itt mutatkozott meg igazán, ha összefogás van milyen sikeres rendezvényt lehet szervezni. Itt egyesületünk is egyike volt a felkért együttműködő civil szervezetnek. A 407 lakost számláló Pusztaottlakán a Viharsarok Ringen soha nem látott látogató volt kíváncsi mit is hoztunk itt össze (napi 8-10000 látogató). Harukken János közoktatási intézmény képviseltette magát tepertő sütéssel, látta el étellel, itallal a látogatókat és vett részt a tepertő sütés Ginis rekordjában. Volt itt Erős Ember országos verseny, iskolák foci kupája, lovasbemutató, harckocsi bemutató, tűzoltó bemutató, kutyás bemutató, gyűjtés Böjte Atya árváinak, Hungarikumok bemutatója stb. A színpadon is egymást érték a fellépők Pap Rita és Bodnár Attila, Király L Norbi, Fluor Tomi, Bikini, 100 folkcelsus, Dupla Kávé, Bódi Guszti, Caramel stb. Civil szervezetek is kivették részüket, néptánc bemutatóval, Teakwando bemutatóval, lovas bemutatóval, gyerek foglalkoztatóval és a Purdi Mihály egyesület román mese mondó versenyt rendezett. Egyesületünk a két nap folyamán autóztatta és quadoztatta a látogatókat. Vasárnap Flaga Gáz Kupa néven quad és autócross versenyt tartott. Előző rendezvényünknek igen jó volt a visszhangja quados körökben mert a Quad OB szinte teljes mezőnye eljött a Viharsarok Ringre (Kunkli Tivadar, Jarjabka József, Varga Norbert stb). Látványosabbnál látványosabb futamoknak lehettek szemtanúi a nézők. Verseny zárásaként a kiállított harckocsi laposra vasalt néhány roncs autót. Egyesületünk vezetője Pusztaottlaka díszpolgára kitüntető címet kapta. Köszönet minden segítőnek és köszönjük, hogy ott lehettünk.
2012 év elején köridő mérő berendezést szereztünk be.
Április 15. Pusztaottlaka Próbáld ki az autód!!! Szezon előtti autócross és quad short track teszt verseny.
Május 6. Pusztaottlaka amatőr területi bajnokság I. forduló, autócross és quad short track verseny.
Május 28. Hétfő Pusztaottlaka amatőr területi bajnokság II. forduló, gyereknap és autócross és quad short track verseny.
Egyesületünk a helyi fiatalokkal és társegyesületekkel összefogva nagysikerű gyereknapot szervezet a Viharsarok Ringen.
Július 8. Pusztaottlaka amatőr területi bajnokság III. forduló és autócross és quad short track verseny.
Augusztus 4. Gyulai Várfürdő Kupa, Terep rallye országos bajnokság, kelet Europai zóna versenyen való közreműködés, Újkígyós-Pusztaottlaka-Újkígyós szakasz biztosítása,
Viharsarok Ring mint nézői pont szerepelt a verseny napon. 48 nevező magyar, osztrák, cseh, lengyel és szlovák versenyző.
Terepjárókból és quadokból álló mezőny három alkalommal teljesíteték a szakaszt és egy borulásnak is szemtanúi lehettünk a Viharsarok Ringen.
A fő szervezők a legjobban szervezet szakasznak titulálták a Viharsarok Ringet.
Augusztus 19. Pusztaottlaka Likefest kupa aug. 15-20.-ig, autócross és quad short track verseny.
Amatőr területi bajnokság V. forduló.
Október 7. Pusztaottlaka amatőr területi bajnokságzáró, VI. fordulója, autócross és quad short track verseny.
November 17. Bajnokság díjkiosztó vacsorája Újkígyóson A Soproni Ászok rendezvény termében.
Mostanra egyre többen értik meg célkitűzéseink egyikét, amelyben azt szeretnénk elérni, hogy ne a közutakon legyen valaki „nagyfiú”, hanem zárt pályán mutassa meg magát mások testi épségének veszélyeztetése nélkül.
Mottónk: azért mert vidéki vagy nem vagy hátrányban.
Kérjük, amennyiben csatlakozni kíván lelkes csapatunkhoz vagy bármilyen formában segítséget tud nyújtani számunkra, keressen fel bennünket!
